|
Én nem azt állitom, hogy a Livets Bog-ot monopolizálni kell, de mi egy olyan
világban élünk, ahol az ember nem kész és ezért szükséges nekünk, hogy védelmezzük a dolgainkat.
(Martinus a tanácsülésen, 1974)
Jelpék 16: Az örök test
 |
|
|
Kozmikus tudás A Harmadik Testamentum egy
szellemi-tudományos mű, amit Martinus a kozmikus tudatának köszönhetően alkotott meg. Fontos
volt számára, hogy ez a kozmikus tudás védve legyen. Életművének szerzői jogait határozott
megkötésekkel hagyta hátra, ezek biztosítják, hogy a szövegeinek tartalmát és jelképeinek
formáját nem éri változás, torzulás a különböző publikációkban. A halála előtt minden jogot és
felelőséget az általa alapított Martinus Institut-nak adott át.
A szerzői jog azt jelenti, hogy egyedül csak Martinus Institut-nak van joga és
felelőssége Martinus munkáinak kiadására, függetlenül attól, hogy ez könyvformában,
interneten vagy más formában történik meg. Ezért garanciát tudunk vállani arra, hogy az
érdeklődők mindig az ”igazi árut” kapják Martinustól.
A könyveket saját könyvkiadón keresztül adjuk ki de kötünk szerződéseket is
más kiadókkal, több országban. A honlapon hozzáférhetővé teszünk könyveket és jelképeket. Az
érdeklődők ez által egy könnyű hozzáférhetőséghez jutnak, hogy ismeretet kössenek a kozmikus
elemzésekkel.
Nagy szabadság a tájékoztatásra Mindenki, akiket
érdekelnek a Martinus elemzései, hozzájárulhat a Harmadik Testamentum információs
terjesztéséhez. Ezt többféleképpen lehet csinálni. Pl. szabadon lehet használni idézeteket
Martinus szövegeiből, cikkekhez, értekezésekhez, könyvekhez, honlapokhoz stb., mikor egy
nyilvánvaló forrásutalás van közölve. Ki lehet még adni információs anyagokat, amelyek egy
korlátozott számú jelképeket mutat hozzájuk tartozó magyarázatokkal. Lehet kapcsolatot
teremteni a www.martinus.dk és az által egyenesen hozzáférni a szövegeknek hivatalos
kiadásához (lásd útmutatást) és jelképekhez (lásd útmutatást). Csak arról kell gondoskodni,
hogy a copyrightot közölni kell. (© Martinus Institut 1981) azért, hogy az
olvasók és a használók mindig látni tudják, hogy itt védett szövegekről és jelképekről van
szó.
Milyen korlátozások vannak? Azért, hogy megvédjük
Martinus munkáját, szükséges az, hogy az általános törvények a szerzői jogot illetően be
legyenek tartva. Ezért nincs engedélyezve másnak csak Martinus Institutnak, hogy kiadja
Martinus könyveit, feltegye honlapokra, terjessze CD-n vagy DVD-n, vagy publikálja valami más
módon. Az sincs megengedve másnak, hogy közzétegyen nagyobb kivonatokat a könyvekből, egész
kollekciókat a jelképekből stb. Ha olyan kívánságaid vannak, hogy szövegeket vagy cikkeket
akarsz nagyobb mennyiségben előadni/publikálni, akkor meg kell egyezned az Instituttal. Jöjj
kapcsolatba velünk,
ha, nagyobb információs működésre tervezel. Mi nagyon szívesen segítünk tisztázni kétséges
kérdéseket az információ és szerzői jog körül. Az fontos, hogy egy jó együttműködés legyen
Martinus munkájának védelme körül. Megtekintheted közelebbről az irányelvet a szerzői jogra
itt, a honlapunkon.
|